Egy nem megfelelően optimalizált webáruház csak 2-3 év alatt lesz látható a Google számára. De ki engedhet meg magának 2-3 évnyi forgalomkiesést, amely az organikus csatornából származna?

Miért WooCommerce?

Webáruház fejlesztés kapcsán több eshetőség is felmerülhet. Nagyon gyakori választásnak számít a Magento és a Presta is a WooCommerce mellett. Alapvetően az első két webáruház modul azért volt nagyon népszerű, mert több ezer termékes vállalkozásokra lett szabva. A Presta-nál az évi egy frissítés megoldotta sok webáruház tulajdonos gondjait, a Magento pedig rengeteg modullal rendelkezik, amiket variálhatunk. Azonban mi történik akkor, ha nincs szükségünk minden modulra? Nos, a Magento esetében nincs választásunk, vagy egyben fizetünk mindent, vagy semmit. A Presta-nál pedig az évi egy frissítés még 5 éve lehet, hogy kényelmes volt, de a mai gyakran változó körülmények mellett inkább számít átoknak, mint áldásnak.

A WordPress alapú megoldások már a mai weboldalak körülbelül 35%-át teszik ki. Ez számunkra jelzés is egyben, hogy a megfelelő platformot választjuk a fejlesztéshez, ha mindemellett olyan vállalatóriások, mint a Coca-Cola, vagy híres médiacégek, mint a The New York Times is WordPress-t használ. Amellett, hogy adminisztrációs felületen keresztül lehet kezelni, rengeteg más funkció is hozzátartozik, amiért kedvelik a felhasználók. Webáruház fejlesztés esetén sem kell túl messzire mennünk, hiszen erre is az egyik legjobb lehetőséget kínálják nekünk: a WooCommerce modult. Az eredetileg bővítményként induló funkció ma már egy önálló területté nőtte ki magát.

Lépjen kapcsolatba velünk!

Minden beérkezett érdeklődés kiemelten fontos számunkra, ezért a lehető legrövidebb idő alatt reagálni fogunk. Amennyiben felkeltettük érdeklődését és konkrét webshop készítés árak érdeklik kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy elkezdhessük a közös munkát!

WooCommerce webáruház fejlesztés: Miért nálunk?

Wordpress WooCommerce webáruház

Az évek során azt tapasztaltuk, hogy a KKV szektorban a költségvetés esetlegesen szűkebb keretei miatt saját maguk próbálkoznak meg a webáruház elkészítésével és fenntartásával. Azonban például az újabb pluginok és frissítések telepítések néha még egy tapasztalt fejlesztőnek is fejtörést tud okozni. A weboldalban maradt kompatibilitási hibák pedig a felhasználói élményt rontják. Egy nem megfelelően optimalizált webáruház csak 2-3 év alatt lesz látható a Google számára. De ki engedhet meg magának 2-3 évnyi forgalomkiesést, amely az organikus csatornából származna?

Branding

Ebbe a kategóriába sok esetben az arculattervezést soroljuk, azonban webáruház fejlesztés során erre nem különösebben van már szükség. Megvan a cég arculata, elkezdtek termékeket forgalmazni, létrejött a webáruház, mostmár ennek a megjelenítésén kell dolgozni. A branding tulajdonképpen arról szól ebben az esetben, hogy a termékek megjelenítése és prezentálása a weboldalon, a kategóriaoldalak és a szövegezés összhangban legyen ezzel a vállalati arculattal. Értékesítés esetén a legapróbb részletek is jelentőséggel bírnak.

SEO és CRO

Alapvetően a WooCommerce azért is remek választás webáruház fejlesztés esetén, mert beépített modulokkal támogatja a keresőoptimalizálás elemeit. Ez természetesen lényegesen megkönnyíti az optimalizálást és a statisztikák lehívását is. Webshopok esetében amire a legnagyobb hangsúlyt fektetjük, azok a gyűjtőoldalak, ugyanis általában nem egy konkrét termékre, hanem termékkategóriára keres a fogyasztó. Konverzióoptimalizálás során pedig a SEO által behozott forgalmat és leadeket konvertáljuk tényleges vásárlókká. Ebbe már nagyrészt kényelmi funkciók szólnak bele: a weboldal gyorsasága, megfelelő megjelenítés és összhatás.

Felhasználói élmény

Webáruház fejlesztés esetén a UX Design elemek ugyanolyan, ha nem nagyobb fontossággal bírnak, mint mondjuk egy céges weboldal esetén. Mivel ezeknél tényleges termékváráslásról van szó, az érzelmi faktor túlságosan is magas. A UX Design a fogyasztói utat alapul véve alkotja meg a webfelületen a gombok és a termékek megfelelő elrendezését, a színeket és a különböző menüpontok struktúráját, hogy a végeredmény a lehető legnagyobb számban egy kellemes élmény legyen a fogyasztónak, amely vásárlással végződik.

Agilis csapatmodell és nemzetközi tapasztalat

Webáruház fejlesztés során is volt szerencsénk külföldi vállalkozással együtt dolgozni. Német nyelvterületről több ügyfelünk is van, amelyek között webáruházat üzemeltető is szerepel. Az eltérő böngészési szokások következtében a német weboldalak sokkal inkább bővelkednek információban, és a bővebb szövegezést kedvelik. A keresőoptimalizálás itt még fontosabb, ugyanis a piac nagyobb, tehát a verseny is élesebb. Mivel ezen ügyfeleink helyileg is általában külföldön tartózkodnak, nehezebb összeegyeztetni a megbeszéléseket és a sprinteket. Az általunk kialakított agilis csapatmodell azonban itt is megállta a helyét.

Alapvetően az évek során több kompetenciával is bővült a cég, így a webáruház fejlesztés, habár fontos szegmens, nem az egyetlen, amellyel foglalkozunk. Az applikációs és a VR fejlesztés, a Designer munkák és az arculattervezés, valamint a SEO is ezek mellé épült. Komplex megoldásokat kínálunk, így nem csak egy szolgáltatást adunk, hanem egy személyre szabott ügyfélcsomagot. Napokat delegálunk minden projekthez, amely napokon minden szakmai kompetencia, amely éppen szükséges a projekthez, képviselteti magát: a fejlesztőtől a fordítóig. Gyorsabb és rugalmasabb így a munka, és nem vált olyan töredezetté, mert minden folyamat összekapcsolódik és minden szakember segíti egymást a munkájában.

Webáruház készítés árak

Ami ezt a kérdéskört illeti, itt is érdemes visszatérni a technikai feltételekre és a fejlesztői platformra. A Magento és a Presta is alapvetően drágábbak, mint a WooCommerce modul. A Magento esetében mint említettük is, egyben vesszük a csomagot, nincs lehetőség szortírozásra, hogy csak azért tudjunk fizetni, amire nekünk tényleg szükségünk van. A WooCommerce ezzel a két platformmal ellentétben alapvetően ingyenes felület, és a kiegészítőkkel, valamint a fejlesztői díjjal együtt is bőven elmarad költségeket tekintve versenytársai mellett. Így a webshop készítés árak tekintetében nagyban függ az alapvető fejlesztési felülettől.

A webshop készítés árak fejlesztésen felül nyilván variálódnak a UX Design, a különböző beépített keresési modulok alapján, illetve a fizetési metódusok beépítésével, szükséges-e több nyelven megjeleníteni az oldalt és még lehetne sorolni. Nyilvánvalóan azonban ez a termékstruktúra méretétől is függ. A pár százas terméklistától eljutva a több ezresig a fejlesztési és optimalizálási költségek is nőnek, több termékkategória oldalt kell létrehozni és optimalizálni, növekszik a galéria mérete is. Végül pedig, ami még hozzátesz, az a frissítések és a karbantartás. Összegezve ezeket egy költségbecsléssé, még mindig a WooCommerce a legjobb választás egy átfogó költség-haszon elemzés után.

Minden POSTban van valami jó!

Ha most már Ön is úgy gondolja, hogy sikeresen tudnánk segíteni az online tartalommarketingjének célbajuttatásában, akkor keressen bennünket, elérhetőségeinken és azonnal elkezdhetjük a közös és sikeres együttműködést Printosh módra!

 (+36 30) 931 0775 marketing@printosh.hu
Ha most már Ön is úgy gondolja, hogy sikeresen tudnánk segíteni az online tartalommarketingjének célbajuttatásában, akkor keressen bennünket, elérhetőségeinken és azonnal elkezdhetjük a közös és sikeres együttműködést Printosh módra!

 (+36 30) 931 0775

marketing@printosh.hu

Webáruház fejlesztés kapcsolatfelvétel

Minden beérkezett érdeklődés kiemelten fontos számunkra, ezért a lehető legrövidebb idő alatt reagálni fogunk. Amennyiben felkeltettük érdeklődését és konkrét webáruház készítés árak érdeklik kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy elkezdhessük a közös munkát!