keresőoptimalizálás szolgáltatás

A HubSpot sales és marketing területen vezető portállá nőtte ki magát az utóbbi évek során. A leközölt tengernyi tartalom és oktatóanyag mellett sok szolgáltatásuk is első a vállalatirányítás terén. 2018-ban végeztek egy felmérést, amelyben a megkérdezett több száz vállalat több mint 60%-a prioritásként a SEO, azaz a keresőoptimalizálás fejlesztését tűzte ki legfontosabb marketing célként. Ez idén és a 2020-as évre nézve csak növekvő tendenciát mutat. Ennek oka, hogy sok területen a piac még bővül és évente több ezer start-up próbál feltörni, így a fogyasztók megszerzése és megtartása egyre nehezebbé válik. Míg vállalati oldalról ez kihívásként jelenik meg, a vevők részéről csak a bőség zavaraként. Ebből a zavarból pedig valahogy ki kell emelkednünk ahhoz, hogy minket válasszanak. Véleményünk szerint, erre nyújthat megoldást a jól ütemezett havidíjas keresőoptimalizálás szolgáltatás.

A SEO mézes madzagja, avagy a keresőoptimalizálás szolgáltatás a fény az alagút végén

Naponta több tízezer Google keresés fut le, és az is statisztikai adat, hogy 5-ből 4 vásárló online keres megoldást problémájára, vagy online keres terméket, ha valamire szüksége van. Ezek közül pedig 70-80% a fizetett hirdetéseket kapásból figyelmen kívül hagyja és rájuk sem néz. Akkor mi marad? A Google találat! Meglepő vagy sem, de a hagyományos sales egyre kevésbé működik. Az inbound marketing viszont remek eredményeket produkál. Ennek pedig egyik legfontosabb eleme a keresőoptimalizálás. A SEO abban segít nekünk, hogy azokat az ügyfeleket találjuk meg, akik egyébként minket keresnek. Mintha a labirintus elején állna a kedves vásárló, mi pedig a végén a termékkel. A marketing és a SEO pedig az a madzag, ami elvezeti a fogyasztót hozzánk. Nyilván azt sokkal könnyebben győzzük meg a vásárlás felől, aki egyébként is megoldást keres, mint azt, aki nem, vagy nem a mi megoldásunkat keresi.

A keresőoptimalizálás szolgáltatás lényege, hogy segítünk az ügyfélnek a labirintusban megalkotni ezt az utat közte és a vásárló között. Nyilvánvalóan ennek több lépése is van, amely áll a kulcskifejezések kereséséből, priorizálásból, szövegírásból, a weboldal optimalizálásából, a megjelenő meta megírása mellett az URL és a backlinkek elemzéséből is. Mindezt minden egyes aloldalra. Ez egy időigényes tevékenység, amely sosem ér véget, hiszen a Google algoritmusai sűrűn változnak, a kulcskifejezések átpriorizálódnak, a tartalom pedig idővel elavul. Erre a havidíjas keresőoptimalizálás szolgáltatás a megoldásunk, amely nyilván rugalmasan az ügyfélre van szabva. Minden feladatot lebontunk havi turnusokra, azokat munkaórákra és azokat pedig az anyagiakra, így tisztán lekövethető az egész folyamat.

Keresőoptimalizálás, mint realizált haszon?

Mindez azonban szép és jó, de kérdés, mennyi hasznot jelent ez a gyakorlatban? A SEO lényege, hogy hosszabb távon, leginkább 1 év után kezd érezhető lenni a konverziós ráta. Nem azonnali megoldás, de annál hatékonyabb. Sikertörténet lett egy snow bike üzlet, amely korábban soha nem foglalkozott SEO-val és a tudatos online jelenléttel, amikor pedig elkezdték a folyamatot, 5 hónap elteltével majdnem 100 ezer dollárnyi hasznot realizált. A kulcs az 5 hónap, és a hirtelen forgalomnövekedés. Miért történhetett? Az találta meg őket, aki egyébként kereste. Akinek szüksége van ránk, azt sokkal könnyebb meggyőzni a vásárlásról, ez aranyszabály. Emellett az, hogy mennyi pénz van benne, a piac mérete is mutatja. Eleve az e-commerce piaca 2,3 billió dollárról 2021-re 4,81 billió dollára nő. Az emberek amit lehet, online fognak beszerezni, nekünk pedig ehhez kell alkalmazkodni.

Nyilvánvalóan nem határozható meg konkrét összegként vagy százalékos hozzájárulásként az üzlethez a SEO hatása. Amit viszont biztosan tudunk, hogy több leadet hoz be, mint bármelyik másik marketing eszköz; ez szintén egy HubSpot felmérés eredménye a B2B marketingesek körében. Összegezve látjuk, hogy az online vásárlás fénykorát éli, a mobilhasználat egyre csak bővül, és az elköltött pénzösszegek is csak növekednek. Az a feladatunk a keresőoptimalizálás szolgáltatás kapcsán, hogy a tóban lévő halak közül minket halásszon ki a fogyasztó. Újabb két adat, ami meggyőz bennünket: a neten keresgélők 90%-a nem döntött brand mellett a keresés elindításakor, tehát nyitott a lehetőségekre; viszont a felhasználók 75%-a az első oldalas találatoknál nem görget tovább. Ide kell tehát bejutnunk, hogy megtaláljanak minket. A SEO pedig pont ebben segít nekünk!

Havidíjas keresőoptimalizálás szolgáltatás

A keresőoptimalizálás a feltörekvő marketing trendek egyik legmeghatározóbb és legfontosabb képviselője. Ma már a tudatos online jelenlét alapvető eszköze, hogy van egy jól felépített és jól strukturált weboldalunk, amelynek része a megfelelő design és a tartalom optimalizálása.