Az Apple számára az új telefonok nem hozták meg a várt sikereket, azonban az utóbbi évek céges felvásárlásai azt bizonyítják, hogy nagy durranásra készülnek, méghozzá az AR fejlesztés területén. Már három termék, az ARKit3, a Reality Kit és a Reality Composer ismertetésre került, amelyek megadják az Apple AR szemüveg alapját. 2020-ra várható a bejelentés, de mit tudunk eddig?

AR fejlesztés az Apple kerekasztalán

Az Apple az utóbbi időben jelentős visszaesést tapasztalt: az új iPhone-ok korántsem lettek olyan sikeresek a nagyközönség számára, mint tervezték. Az emberek többsége túl drágának tartja az új készülékeket azokhoz a funkciókhoz képest, amelyeket ajánlanak. Emellett Steve Jobs halála óta az Apple nem tudott előrukkolni olyan új, innovatív termékkel, amely újra a csúcsra repítené őket. Az utóbbi években azonban folyamatosan dolgoztak a VR és az AR kapcsán egy új Apple szemüvegen. Amelynek alapjait már évek óta rakosgatják. Ami pedig az izgalmat kiváltja, hogy egyes értesülések szerint 2020-ban várható a termék bemutatása a nagyközönség számára.

üzleti VR fejlesztés

Korai AR fejlesztés a multinál: ArKit3, Reality Kit és Reality Composer AR szemüveg

Jelzésértékű volt az Apple azon tevékenysége, hogy az utóbbi években rengeteg olyan szakembert csábított magához, valamint cégeket vásárolt fel, akik és amelyek a VR és az AR fejlesztés világában számítanak innovátornak. Jurij Petrov, aki az Oculusnál volt fejlesztőmérnök, 2016-ban csatlakozott az Apple csapatához. Vagy például Andrew Kim, aki a HoloLens projecten dolgozott korábban, szintén náluk folytatta pályafutását. Emellett több milliárd dollárt elvitt a start-upok és kisebb vállalkozások felvásárlása is. Megvették például a Shazamot, valamint egy izraeli céget is, a PrimeSense-t. Amely a Microsoft első generációs Kinect érzékelőjét gyártotta. Rajtuk kívül még rengeteg felvásárlásuk volt, amelyeknek köszönhetően gyakorlatilag a VR és az AR fejlesztés minden egyes részeleméhez értő szakembereket és szellemi tőkét szereztek.

Három, az AR szemüveghez nagyban kapcsolódó terméket már be is mutatott az Apple csapata. Az első az ARKit3, ami egy már letölthető applikáció, és a legújabb Apple telefonokkal és iPadekkel kompatibilis. Ez egy AR fejlesztési platform, amit a környezet leképezésére terveztek. A feature-ök közül az egyik leglátványosabb például a mozgáskövetés: az eszköz kamerája előtt lévő emberke mozgását képes utánozni, ami a telefonon egy pálcika bábu képében jelenik meg. A Reality Kit, amely együtt működik az ARKit3-al, viszont az egyik legérdekesebb a három közül. Ezzel virtuális objektumot tudunk elhelyezni a valóságban a kameránk szemén keresztül. A Reality Composer pedig egyesíti a különböző Apple AR fejlesztés technológiákat. Ennek segítségével egészen elképesztő dolgokat, akár animációkat is készíthetünk, amelyeket megjeleníthetünk a fizikai környezetben.

AR fejlesztés

Lépjen velünk kapcsolatba!

Az AR szemüveg realitása

Nyilván azonban továbbra is kérdéses marad az Apple azon elképzelése, miszerint az AR szemüveg olyan innovációs hatással fog bírni, hogy nagyobb közönséghez is eljut majd. Az alapokat lefektették, sőt, több már most elérhető AR appot használhatunk telefonunkon, ami kompatibilis iOS-el és az ARKit3-al is. Ilyen például az IKEA Place alkalmazás, amivel beilleszthetjük a virtuális bútordarabokat a lakásunk bármely szegletébe, hogy megnézzük, valóban úgy passzolnak, ahogy azt mi elképzeltük. Illetve ami nagyon hasznos is lehet, hogy a Google Maps alkalmazáshoz is tartozik már egy AR layer, amely segítségével virtuális nyilak mutatják meg nekünk a képernyőnkön a megfelelő utat.

Az Apple az utóbbi 4 évben több szabadalmat is benyújtott az okos szemüveg egyes elemei kapcsán, ami szintén igazolja, hogy erősen munkálkodnak egy használható, és nagy közönséget elérő, közkedvelt eszköz megalkotásán. Az óvatosság, és az ebből eredő lassúság és titokzatosság is teljesen érthető. Egy ilyen újszerű termék piacra dobása pillanatában tökéletesnek kell lennie, meg kell felelnie a várakozásoknak, hogy az Apple újra vezető pozíciót élvezhessen és átvehesse az irányítást. Olyan funkciók is belekerülhetnek a szemüvegbe, mint a pulzus mérése a játékélmény alatt, vagy éppen olyan eszközként is funkcionálhat, amely már felismerné a különböző gesztusok és érzelmek közötti különbségeket. Ha mindezt sikerül megvalósítani az Apple-nek, akkor valóban nagyot alkot, amely a hétköznapi életünk mély átformálását is fogja jelenteni.

AR fejlesztés

A hétköznapi életben az AR fejlesztés (Augmented Reality – kiterjesztett valóság) még nem a leggyakoribb dolog, ami szembe jönne velünk. Ez azonban az elkövetkező pár évben gyökeresen változni látszik. A VR mellett mi is foglalkozunk az AR-el, létrehoztuk a VRbizz brandet, ami magában foglalja nem csak a VR, de az AR fejlesztéseinket is.