Megkeresett bennünket egy múzeum, méghozzá azzal az ügyféligénnyel, hogy digitalizálni szeretnék a kiállítási tárgyakat és a VR térben nagyobb közönség számára is elérhetővé tenni őket. Az ötlet önmagában is remekül megállta a helyét, mi azonban kiegészítettük egy javaslattal.
Az igazán globális elérhetőség érdekében egy mobilos AR fejlesztés hozhatná meg az igazi áttörést, hiszen így nem csak VR szemüveggel rendelkezők válhatnak „digitális látogatókká”.
Múzeumi AR applikáció
Tekintse meg alkalmazásunk bemutató videóját!
VR applikáció
A VR applikációhoz először egy 3D szkenner segítségével digitalizálásra kerültek a múzeumi műtárgyak. Amint belépünk a virtuális múzeumba, a kiállított ereklyéket nem csak a szemünkkel tudjuk megvizsgálni, hanem megfoghatjuk, forgathatjuk őket. A bal kezünkkel egyet kattintva pedig zseblámpát varázsolhatunk belőle, így még részletesebben látjuk az egyes tárgyak egyedi vonásait.
AR fejlesztés
A projekt másik fejlesztése a telefonról is elérhető kiterjesztett valóság applikáció, amely a webAR technológián alapszik. Ez azt jelenti, hogy a markert beolvasva a böngészőbe irányít bennünket a telefon, így webes felületen jelenik meg a kiterjesztett valóság tartalom. Amit magunk előtt látunk, az pedig a következő: Indonézia térképe és pontos földrajzi elhelyezkedése egy fölgömbön; egy balinéz szobor valamint balinéz zene, amely remek aláfestés a 3D-s tartalomhoz; illetve maga az információs tábla, amely megfordítható, hátán egy aktív linkkel. Az app remek kiegészítője lehet egy múzeumi látogatásnak is, de a fő szempont az volt, hogy azok az információk és érdekességek bárkihez és bárhol eljuthassanak. Ezt a kihívást így sikeresen teljesíteni tudtuk.
Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy elkezdhessük a közös munkát!
Minden beérkezett érdeklődés kiemelten fontos számunkra, ezért a lehető legrövidebb idő alatt reagálni fogunk.